A Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar férfi kardválogatott mindegyik ellenfelét legyőzte vasárnap a padovai világkupa versenyen.
Zalaegerszegi Hírhatár bejegyzései
Hat új kórház árát szórták el focira
A TAO 2015-ös kitalálása óta 286,2 milliárd forint vállalati adót csoportosítottak át az Orbán által megnevezett öt látványsport állami támogatására. A Magyar Nemzet összeállítása szerint a legnagyobb összeg, 142 milliárd forint a futballnak jutott, de a pénzesővel egy időben elkezdett stadion építések eddigi számlája további 230 milliárd forinttal dobta meg a hatalom számára oly kedves legmagyarabb sport kiadásait.
Szájer felesége kikéri magának
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt kéri a többi hatalmi ág képviselőitől, hogy tartsák tiszteletben a bírói függetlenséget. Hétfőn a Kúria elnöke és a Magyar Bírói Egyesület reagált arra, hogy Németh Szilárd fideszes politikus kritizálta a múlt heti ítéleteket, amelyeket a vörösiszap-perben és a Hagyó-ügyben hoztak.
A hajléktalan esete a talált tárcával
A képen Csuha Ferenc miskolci hajléktalan látható, akinek bevallása szerint minden nap meg kell küzdeni az életéért. A szállás nem gond, tűri fagyot, az esőt, de a kajáért menni kell. Betegen is, Ezekben a hideg napokban egész nap megy, hogy meg ne fagyjon. De talált egy pénztárcát. Anitáét.
Egymillió guriga vécépapírt Balog Zoltánnak
Vécépapír gurigákkal jelentek meg az EMMI bejáratánál az Ifjú Demokraták, tiltakozásul a Fidesz oktatáspolitikája ellen. Ha harc, hát hadd legyen harc: ha ezen múlik a KLIKK sorsa, ezen ne múljon.